[119-125. NAP] A választás időpontja, változás az útitervben. Kell-e tutor? Könyvtár, szakdolgozat. Órák. Dilemma a nomikairól. A csomag elszállítása. A himnuszunk kiröhögése a tévében. Egyebek.

A héten elvitték a hazaküldendő csomagomat, kiderült a választás időpontja, és ezzel együtt elkezdtem variálni a tokiói utamat, a félév vége pedig vészesen közeleg. Részletesen a Tovább gomb után!

Kezdődött a hét azzal, hogy a köztársasági elnök kitűzte a választás időpontját, mégpedig április 6-ára. Én eddig úgy kalkuláltam, hogy ugyanúgy, mint négy évvel ezelőtt, a japán követségen egy héttel a magyarországi voksolás előtt tartják a szavazást. Tévedtem. Utánanéztem ugyanis, és idén az amerikai kontinensen 5-én, mindenhol máshol viszont 6-án szavazhatunk a külképviseleteken. Így tehát az egész utazásom csúszott egy héttel, viszont április 1-6 között valószínűleg alá kell írnunk, hogy megkapjuk időben a havi ösztöndíjunkat, szóval lehet, hogy ezzel is csúszni fogok, és csak egy fél hónappal később kapok majd áprilisban (májusban) ösztöndíjat… sok mindent kell megoldani e miatt a csúszás miatt. Szintén a csúszás miatt nem tudok menni majd a Tokyo International Anime Fairre, amiről időközben megtudtam, hogy összevonták valamilyen másik rendezvénnyel, és most már AnimeJapan néven fut. Helyette viszont meg tudom nézni a szavazás napján, hazautazás előtt Kavaszakiban a híres-hírhedt “falloszfesztivált”. Ez az egyik szentély termékenységi ünnepe, ahol egy nagy fémfalloszt hurcolnak körbe 😀 A neten kering erről elég sok kép és leírás is. Az utazási módok is megváltoztak: odafelé nem sinkanszenezek, hanem végig szeisun 18 kippuvel, személyvonatokkal megyek, visszafelé viszont végig sinkanszenezni fogok! ^^ A szállás még függőben van, megpróbálom költséghatékonnyá tenni az utat, így a szállásokat is olcsón akarom megoldani. Megkérdeztem Markó szenszeit, volt momijis tanáromat, nála nem lehetne-e megszállni, sajnos nem, így most a Japánban élő magyarok csoportban próbálkozom. Mindenesetre lefoglaltam már egy kapszulahoteli kapszulát 10 éjszakára, mivel az olcsó szállásokat nagyon hamar lefoglalják, már most is csak elég drágán lehet foglalni kapszulahotelt (minden szállás rohadt drága amúgy Tokióban – meg máshol is Japánban…). Ha összejön, hogy valakinél megszállhatok, akkor ingyen lemondhatom a foglalást.

Hétfőn az órák előtt jelentkeztem az összes kirándulásra, színházra, szumóra, egyszóval mindenre, amit a CJLC szervez nekünk. Az órák a megszokott rendben zajlottak, a hétfő a leguncsibb 😀 A mangás óra alatt sikeresen átismételtem az összes dzsójó- és nem-dzsójó kandzsit 😀

Az újévi elhatározásom az edzésről ezen a héten egyáltalán nem működött, ugyanis valahogy elfeküdtem a hátamat, és becsíptem a jobb oldalamat… nem volt vészes, csak nem mertem jobban megerőltetni. Így hát kedden reggel sem keltem korán, DR sem volt, ellenben volt maratoni tutorozás, hogy elhasználjuk a fennmaradt órákat. Előző nap kérdezte sidószenszeiem, Szano-szenszei, igényelek-e tutort a jövő félévre. Mondtam, hogy nem tudom, mivel túl soknak tartom azt a 24 órát, amit tanulással kell tölteni, nekem nincs annyi kérdésem, problémám, amit meg tudnék a tutorral vitatni. De a jövő félévben nem a mostani tutorom lesz, mert ő végez MA-n, így lehet, hogy egy magyar szakost kapnék, mint Attila, az jó lenne. Ő pl. azt mondta, hogy együtt ebédelnek, és azt beírják tutorozásnak – na ez is jó lenne, mert mint írtam, nekem nincs annyi javítandó fogalmazásom vagy megbeszélendő problémám, hogy ezzel kitöltsem a 24 órát. Kedden mindenesetre hasznos volt a tutorozás, megmutatta a tutorom, milyen könyvből keressek tanulmányokat a kutatásomhoz, kijavította a múltkor a mangamúzeumnak küldött levelemet (pontosabban tanácsokat adott, hogy hogy lehetne még udvariasabb), ilyesmikről volt szó. Jövő héten újra maratoni tutorozás lesz.

Szerdán a megszokott kandzsis órák voltak, a biztonságpolitikáson pedig megbeszéltük, hogy fog lezajlani a “vizsga”, meg arról ötleteltünk, hová menjünk kajálni az utolsó alkalommal. Közben a napokban kiderítettem a károlis szakdolgozat követelményeit, és felkutattam sok-sok könyvet, ami kellhet a szakdogámhoz. Úgy döntöttem, hogy a kutatási témám egy résztémájával, amire előreláthatólag a következő félévben a DR-en fogunk koncentrálni, megpróbálkozom a TDK-val, ha hazamentem. Felhívtam a magyarországi Nemzeti Választási Irodát is, megérdeklődtem, hogy tényleg 6-án lesz-e itt a választás, mondták, hogy igen, és hogy figyeljem a honlapot, mert ott lehet majd jelentkezni a külképviseleti névjegyzékbe. Meg is jelent egyik nap a link, el is küldtem a kérelmet, elvileg e-mail meg levél is jön majd, hogy felvettek-e. Remélem, minden rendben lesz. Kiderítettem azt is, hogyan kell kihívni a postát, hogy feladjam a nagy könyvcsomagomat. A minói központi postának van egy csomagfelvételi száma (én először a legközelebbi, aomatani-nishi postát hívtam, ők irányítottak át), nekik kell megmondani az adatokat. Végül péntek estére kértem a csomagfelvételt, mert úgy kalkuláltam, hogy akkor nincs órám.

Csütörtökön a nyelvtanórán végre befejeztük az N1-es nyelvtanokat, a következő órán írjuk a nagy félév végi tesztet az összes N1-es nyelvtanból, lassan el kell kezdeni ismételni. Az ókoros órán, a vicces (és mindig másról beszélő) tanár nomikaira (“ivóparti”) hívta a csoportot, ezt lehet, hogy írtam múlt héten, a lényeg az volt, hogy Umedába kellett volna menni, és 1000 jent fizetni. Én mivel a kirándulásokra spórolok, ezt kicsit sokalltam (mivel nem iszom), de nem is ez lett volna a gond, hanem a csoportban van egy illető, akit nemigen kedvelek (az a bizonyos belga, akiről már volt szó régebben), ezért úgy gondoltam, hogy nekem nem hiányzik, hogy még fizessek is azért, hogy ennek a bizonyos személynek a hülyeségeit hallgassam. Így hát nem mentem. Hát csütörtökön mit ad Isten, mi derül ki az óra után? Hogy ez az illető sem megy! Ekkor viszont már nem lehetett megváltoztatni a döntést, mivel előzetesen kellett szólni a tanárnak. No mindegy, majd legközelebb, így legalább spóroltam egy kicsit a sikokui, tokiói utazásokra 😀 Mami órája is a megszokott volt, de kicsit uncsi, jövő félévben a hallottszövegértés-óráját megtartom, de fogalmazásórát nem fogok felvenni nála, az biztos 😀

Pénteken semmi érdekes nem történt az órákon, este viszont igen, mégpedig az, hogy elvitték a csomagomat! A 110 könyvem ezennel megkezdte hosszú, két-három hónapos útját a világ körül, pontosabban Nipponföldről Magyarföld felé 🙂 Remélem, szerencsésen megérkezik. Felhívott a postás, mielőtt megérkezett volna, kérdezi, hogy a csomag el van-e készítve, van-e rajta címke. Hát mondom rajta van a feladó és a címzett, más nincs, nem tudom, kell-e valamilyen speciális irat. Arra a zöld papírra gondoltam, amin az értéket stb. fel kell tüntetni. Azt mondja, nem hiszi, hogy kell, de mindjárt itt van, meglátjuk. Na megérkezett, azt mondja, ez így nem jó, kell címke, lemegy érte. Visszajött, megjelent azzal a zöld cuccal, amiről kiderült, hogy CP 72-es nyomtatványnak hívják, ők ezt nevezik címkének. Lemérte a csomagot, megkönnyebbültem, hogy jól mért az itteni mérleg is, 19,8 kiló lett végül. Kitöltöttem a CP 72-t, minden rendben volt. Kérdezem, hogy biztonságos-e a hajóposta, azt mondta, hogy Japánban mindenképp, utána már ők nem tudnak róla. Hát ha Lacinak tavaly megérkezett rendben, remélem, nekem is meg fog 🙂 Ja, kérdezi a pasas, hogy akarok-e még csomagot küldeni. Mondom, most nem, de később majd hasonlóképp küldök könyveket. Azt mondja, akkor itt hagy két ilyen címkét, hogy legyen. Megköszöntem, eltettem. (Amúgy a pénzzel is nagyon precíz volt, négyszer számolta át a tizenegy ezrest – 10 250 jen volt a szállítási költség – és a visszajárót is vagy háromszor átszámolta, hogy biztos rendben van-e :D) A lényeg, hogy reggel látok egy postást a folyosón, a lengyel srácnak hozott csomagot. Aztán amikor megyek estefelé az üzletbe, benézek a postaládámba, benne 12 darab CP 72-es címke, rajta egy kis cetlin a szobaszámommal! Valószínűleg a postás szólt a kollégáknak, hogy énnekem nem volt ilyen címkém, és a biztonság kedvéért hozzanak még. Szóval most van 14 darab címkém 🙂 A japán szolgáltató szektorban dolgozók tényleg mindenre figyelnek 😀

Szombaton aztán a teendőimet vettem sorra, voltam az üzletben, mostam stb. Ma pedig éjjel 4:20-kor élőben megnézem A Dal idei első elődöntőjét, melyről véleményemet és pontszámaimat már közzétettem a Miyazakiblog 1-en. Ja, amit elfelejtettem! Rendeltem egy fényképezőtokot az Amazonról, ez a héten meg is érkezett, a kis tokot egy hatalmas nagy dobozba pakolták, mondom, ezt minek kellett… Aztán az ókoros órán Nakatomi no Kamatariról valahogy átkanyarodtunk az Amazon témájára :D, és mondja az egyik srác, hogy ő egy pénztárcát rendelt, és azt is hatalmas nagy dobozba pakolták, a tanár is mondott vmit, hogy mit dobozottak nagyon be… ellenben azt is mondta, hogy amikor egy db cédét rendelt, azt csak borítékba rakták 😀 Pont ami a legtörékenyebb lenne 😀

Ismét megelőlegezem magamnak azt, hogy holnap nem fog semmi érdekes történni, ezért a számozásba belevettem a holnapi napot is. Ma lett volna amúgy a fánksütés a magyar szakososkkal Leventééknél, de ez jövő hétre halasztódott, szóval arról majd jövő héten írok. Jövő héten lesz amúgy két szabadnapunk (pótnapok, de mivel nem maradt el semmilyen órám, nincs mit pótolni), megyek a tojonakai kampusz könyvtárába és egy bábelőadásra, amit ott tartanak, szóval a jövő hét valamivel mozgalmasabb lesz. Remélhetőleg szép lassan a tokiói út is tisztázódik. Folyt. köv. jövő héten! ^^

Két dolog utólag eszembe jutott, az egyik: átvittem a zabom csomagolását a boltba, és megmondtam, hogy ha lenne ilyen az üzletben, akkor szeptemberig én mindig vennék, mert ezt reggelizem 😀 A nőci azt mondta, továbbítja a feletteséhez a kérést, jó lenne, ha nem kéne Jamadáig menni zabért 😀 A másik: sugároztak egy műsort Magyarországról egy japán kereskedelmi tévében, mégpedig egy Magyarországra házasodott japán nő kapcsán. A műsor lényege az, hogy különböző országokba házasodott japán nőket mutatnak be, hogy nekik sem egyszerű a sorsuk. Főszereplőink ezúttal egy óbudai nyolc szobás házban lakó, két nagy autóval rendelkező család voltak, szóval azért nem mondanám, hogy annyira rossz sorsa lenne a hölgynek. A műsoron nagyon sokan felháborodtak az itt élő magyarok közül, én is megnéztem utólag, mert felrakták egy videomegosztóra, hát az eleje jópofa és vicces volt, majd a műsor előrehaladtával kezdett a színvonal egyre lejjebb esni, majd a végére érte el a mélypontot. Az elején bemutatták a családot, elmondták, hogy ismerkedtek meg stb., nagyon jópofa volt. Aztán elkezdték, milyen zsírosak a magyar ételek: a japánok szörnyülködtek a zsíros kenyéren, a szalonnán, a kedvencem viszont a tepertő volt, amikor azon hüledeztek, hogy idézem: “a zsír zsírjában kisütik a zsírt” 😀 Ez még vicces is volt 😀 Csak aztán elkezdték túlzásba vinni, már több perce a zsírról volt szó, mondom ez már kicsit túlzás lesz… és úgy állították be a dolgot, mintha minden magyar mindennap csak zsíros kenyeret és töpörtyűt enne… Amúgy a műsornak voltak tényleg objektív, ismeretterjesztő részei is, pl. bemutatták a földalattit, a történelmünkről is szó esett, nevezetességeket, fürdőket is mutattak stb. Na miután túltették magukat a zsíron, jött az a rész, hogy a magyarok milyen negatívak. Megkérdeztek az utcán embereket, történt-e velük valami jó dolog. A stúdió vendégei nagyon röhögtek azon, hogy egy diák bár örül annak, hogy bejutott az egyetemre, ahová szeretett volna, be kellett fizessen a beiratkozásnál 2500 jen értékű forintot. Hát kérem szépen, Magyarországon nem annyit keresnek az emberek, mint Japánban, meg nem mindenki lakik nyolc szobás óbudai családi házban… A műsor tovább csúszott a lejtőn, elmondták, hogy a magyarok között a negativitásuk miatt sok az öngyilkos, a Lánchíd közkedvelt hely az öngyilkosságra. Aztán jött a következő rész, miszerint a magyarok szeretnek jóshoz járni és jósműsorokat nézni… hát ez már a nókomment kategória volt, végül az egész műsort megkoronázták azzal, hogy jól kiröhögték a Himnuszt, hogy milyen negatív meg milyen szomorú, és hogy most komolyan ez a magyar himnusz?! (Nem is az első versszakot idézték, hanem a “Bújt az üldözött, s felé…” kezdetűt, ezen röhögtek.) Hát igen… a japánok közül sokan a saját himnuszukat és zászlójukat sem szeretik, mert hogy az a háború előtti militarizmus maradványa stb… Valaki azért felvilágosíthatná ezt a csatornát, hogy nemzeti himnuszokat nem illik kigúnyolni… Szóval érdekes kis műsor volt, az eleje jópofa és vicces, aztán a túlzásokkal kezdve egyre inkább szánalmassá vált… sajnos a kereskedelmi csatornák itt is hasonlóak az otthoniakhoz A műsorról részletesebben írt Markó szenszei a blogjában, az oldalsó sávban a “Többiek” résznél megtalálható a link!