(74-2) Pihenés. Ismét a rejtélyes szomszédról. Digimon-emlékalbum. Szegodon-kiállítás. Migrén. A közelgő 21-es számú tájfun. A nagy Nyugat-Kjúsú kirándulás útiterve térképpel!

A Japan Tentről visszaérkeztem a zajpokolba (mondjuk ebben a pár napban nem volt olyan vészes a zaj). Próbáltam pihenni picit, aztán voltam megnézi egy Szego-don kiálltást, egyik nap jött egy jó kis migrén is, közben pedig közeleg a 21-es tájfun is… Én meg megint útnak indulok, következik a nyár utolsó kirándulása.

Csütörtökön pihentem, aztán összepakoltam a cuccaimat. Délutánig tartott a nyugalom, amikor is a kedves jobb oldali szomszédom hazaérkezett, és ordittatni kezdte az idióta zenéjét. Nem volt hát mit tenni, a gép hangszóróját a fal felé forditva jó kis román népzenét sugároztam neki hangosan, Loredana Groza tolmácsolásában. Én nagyon szeretem ezt a zenét, de az a tapasztalat, hogy nem sokan vannak igy vele rajtam kivül, ezért hát gondoltam, tetszeni fog biztos a szomszédnak. Mig Loredana énekelt, én elmentem az ATM-hez, meg a boltba bevásárolni. Mire hazaértem, elhallgatott odaát a zene, igy én is elcsendesitettem Loredanát. Este aztán megfigyelhettem, hogy már az új rejtélyes szomszéd lakásából is hallhatók hangok, valószinűleg tévé zaja. Ezzel csak az a baj, hogy a tévéje abban a sarokban van, ahol nekem éjszaka a fejem… Ha nála zaj van, akkor át kell pakoljam magamat a szoba másik felébe, ahol pedig a kedves jobb oldali szomszéd zajong. Egyelőre nem volt olyan vészes a rejtélyes szomszéd zaja, remélem, nem is lesz rosszabb. Amúgy már megjelent egy mosógép és egy teregető izé is a balkonján, láttam, amikor teregettem.

Egész véletlenül rápillantottam a Digimon hivatalos oldalára a neten, és ott láttam, hogy augusztus 31-én megjelenik az idén véget ért Tri filmsorozathoz kapcsolódóan egy emlékkönyv. Gondolkodtam, megrendeljem-e, mielőtt elindulok az útra, de azt irták, hogy egy-két nap alatt itt van, igy hát végül megrendeltem, 2-án meg is érkezett.

Pénteken és szombaton nem történt semmi különös, próbáltam rávenni magam arra, hogy megirjam a két megirandó Mondo-cikkemet és a két blogposztot… de a fáradtság nem hagyta, igy hát döglőtem…

Vasárnap mentem le az Oszakai Történelmi Múzeumba, hogy megnézzem az idei taiga doramához, a Szego-donhoz kapcsolódó különleges vándorkiállitást, ami most épp Oszakában van (korábban Tokióban volt, szeptember végétől pedig Kagosimában látható). A múzeum “normál” részein nem sokan voltak, a Szego-donos emeleten viszont tolongtak, volt egy csomó öreg nénike, akik lökdösték az embereket. Jó sok időt töltöttem el itt, mindent szépen végigolvastam, érdekes dolgokat láttam. A kijáratnál volt egy panel Szaigóval és Ókubóval, itt le akartam fényképezkedni, meg is kértem egy fickót, hogy fényképezzen le, de az meg azt hitte az iPhone Live-funkciójára, hogy az videómód, és megpróbálta erre felhivni a figyelmemet angolul, miután ugye én japánul megkértem őt. Csak a gond azzal volt, hogy nem tudott angolul, igy hát ilyesmikből kellett volna rájönnöm, mi a probléma: “ööö, ééé, not, ééé, fotó, fotó, ééé, ööö, fotó, push, push”. Visszakérdeztem: “Elnézést, Ön japán?”. Erre ő: “Igen.”. Mondom: “Akkor mi a probléma?”. “Az, hogy videómódban van a fényképező”. Egyszer csak már működött a japán nyelv, érdekes! A fényképezés után megnéztem azt is, mit árulnak a múzeumi shopban, 2300 jenért egy vastag, szines kiadványt lehetett megvenni, amiben az összes kiállitott tárgyról volt kép, magyarázattal. Nem terveztem, de ezt muszáj volt begyűjtenem. Innen aztán hazamentem. Már a múzeumban fájt picit a fejem, ezért a metróról leszállva bevettem egy fájdalomcsillapitót. Gondoltam, nem kezdek még főzőcskézni, inkábáb beültem enni egy karét, aztán még a boltba is be voltam, a takojakishoz is benéztem egy öt percre, nem volt semmi gond. Aztán ahogy hazaértem, és nekiültem volna a cikkeknek és a blogposztoknak, kezdett cikázni a szemem. Hoppá, migrén! Érdekesnek találtam, ugyanis kétévente szokott nekem migrénem lenni, az idei meg megvolt a Szankó-vasútvonalon való utazás idején, március első napjaiban, igy hát úgy 2020-ra vártam a következőt. Az is különös volt, hogy előre jött a fejfájás. Bevettem gyorsan a cuccokat, aztán kénytelen-kelletlen lefeküdtem aludni, egy órát aludtam, utána már jócskán fájt a fejem, meg még jött két rövid szemcika is (ilyen nem szokott lenni), utána meg, ha nem mozditottam a fejem, viszonylag rendbejöttem, szóval nekiülhettem az irásnak.

Éjfél körül lefeküdtem, majd 1:45-kor arra ébredtem, hogy a rejtélyes szomszédnál zajongás van. Nem tudom, hogy a tévé volt-e, vagy vendégség volt, mindenesetre elég volt ez a zaj ahhoz, hogy felébresszen. Átpakoltam a fejemet a túlsó oldalra, és igyekeztem visszaaludni. Fél 6-ig tudtam aludni, amikor is a jobb oldali szomszéd készülődött munkába, vagy tudom is én, hova, szóval a szokásos, csapkodás és egyebek. Valahogy visszaaludtam, és még 8-ig pihentem. Amúgy ezeken a megszokott zajokon kivül más jellegű zajok (visitás, nyögdécselés, disznóölés hangja a barátnő jóvoltából stb.) nem voltak, lehet, hogy véget ért a nyár, nincs idő már dugni? Vagy a gondnok néni végre megemberelte magát, és tájékoztatta, hogy kéne tekintettel lenni a szomszédokkal is? Nem tudom. Majd ha hazajöttem a következő útról, kiderül, milyen új élményekkel vár rám a zajpokol.

Harmadikán volt az első nap, amikor aláirhattam az ösztöndijas papirt, igy hát fölmentem az egyetemre, aztán még a százjenesbe is mentem, véglegesitettem a cikkeket, pakoltam, délután pedig elindultam a kóbei reptérre – de ez már a következő poszthoz tartozik!

Időközben közelit a régióba az idei szezon eddigi legerősebb tájfunja, a 21-es számú. Azt mondják, hogy ha a jelenlegi “rendkivül erős” minősitésű marad akkor is, amikor partra száll, akkor ez egy 25 éve nem látott esemény lesz, ugyanis 1993-ban volt utoljára, hogy “rendkivül erős” kategóriájú tájfun érte el Japánt. Szerencsém van a repülővel, ugyanis 3-án még rendesen mennek a gépek, 4-én viszont az összes járatot törölték a kóbei reptéren. Az egyetemen a nemzetközi osztály is zárva tart, az edzőterem alkalmazottjai sem lesznek ott, csak délig a konditeremben, a vonatok is le fognak állni. Kjúsút viszont nem nagyon fogja érinteni ez a tájfun, szóval jobban nem is időzithettem volna az utat. Olyan, mintha pont elmenekülnék a tájfun elől 😀 Jelenleg amúgy igy néz ki a tájfun útvonala:

Következőnek jöjjön pár kép a Szegodon-kiállitással kapcsolatban:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Végül pedig ime a Nyugat-Kjúsú kirándulás útiterve! Ha minden jól megy, igy fog kinézni a nyár utolsó kirándulása, amiről megint igyekszem majd naponta blogolni:

Szeptember 3.: utazás repülővel Kóbéból Kagosimába. Szállás Kagosimában.
Szeptember 4.: városnézés Kagosimában, majd buszos városnézés Szakuradzsimán. Utazás busszal Csiranba, városnézés, majd utazás tovább Makurazakiba. Makurazakiból utazás Ibuszukiba, szállás Ibuszukiban.
Szeptember 5.: kirándulás Ibuszukiban és környékén. A legdélibb vasútállomás meglátogatása. Szállás Ibuszukiban.
Szeptember 6.: komppal átkelés az Ószumi-félszigetre. Buszos kirándulás, Japán főszigeteinek legdélibb pontja, a Szata-fok meglátogatása. Vissza komppal Ibuszukiba. Szállás Ibuszukiban.
Szeptember 7.: komppal utazás Ibuszukiból Tanegasimára. A tanegasimai űrközpont megtekintése. Utazás tovább Jakusimára, szállás Jakusimán.
Szeptember 8.: kirándulás Jakusimán. A vadon hercegnője anime mintájául szolgáló erdő felkeresése. Szállás Jakusimán.
Szeptember 9.: utazás komppal vissza Kagosimába. Városnézés Kagosimába, majd buszos kirándulás Kirisima környékén. Szállás Kagosimában.
Szeptember 10.: reggel városnézés Kagosimában, majd egész napos vonatozás északra, a Szaga megye Imari városába. Szállás Imariban.
Szeptember 11.: városnézés Aritában, majd Japán főszigeteinek legnyugatibb pontja, a Kózakibana felkeresése. Japán legnyugatibb vasútállomásától, a Tabira-Hiradogucsi állomástól átkelés Hirado városába. Városnézés, majd szállás Imariban.
Szeptember 12.: utazás Karacuba, városnézés. Ezután utazás a Dazaifu Tenmangú-szentélyhez, majd Fukuokába. Éjszaka komppal utazás Cusimára.
Szeptember 13.: városnézés Cusima szigetén. Délután utazás komppal Iki szigetére. Szállás Ikin.
Szeptember 14.: buszos kirándulás Iki szigetén. Délután utazás komppal vissza Fukuokába. Szállás Fukuokában.
Szeptember 15.: utazás a Munakata-nagyszentélyhez, majd komppal átkelés Ósimára. A távolból a Világörökség részét képező, de csak a szentély papja által látogatható Okisima megtekintése. Utazás Kokura állomásig, majd shuttle busszal a Sin-Modzsi kikötőbe, ahonnan éjszaka utazás komppal haza Oszakába.

Mindez a térképen így néz ki:

A “Hol jártam már Japánban?” térképen jelenleg már csak egy olyan megye árválkodik sárgán, ahol jártam már ugyan, de még nem szálltam meg. Ez Szaga megye, remélhetőleg az út végére ő is be fog pirosodni:

Jelmagyarázat:

lila = olyan megye, ahol laktam
piros = olyan megye, ahol megszálltam (legalább egy éjszakát az adott megyében töltöttem)
sárga = olyan megye, amelyet felkerestem (sétáltam, körülnéztem az adott megyében)
zöld = olyan megye, ahol átszálltam (egyik vonatról a másikra), megpihentem az autópályán stb. (de nem kerestem fel semmilyen nevezetességet)
világoskék = olyan megye, amelyen keresztülhaladtam valamilyen járművel
fehér = olyan megye, ahol még egyáltalán nem jártam

A történelmi tartományok szerinti felosztás az út előtt így néz ki: